Az Éj

Az Éj   Sötét van. Már régóta, és ki tudja, hogy még meddig tart. Talán örökké. Pontosan fél éve kezdődött minden. Június 24-én este tudósítottak az esti hírekben az első vulkán kitöréséről. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez csak a kezdet, vagyis a vég kezdete. Azóta minden nap egyre több vulkán vált aktívvá, és a helyzetet súlyosbítva újak is keletkeztek. Először csak a légi-közlekedés állt le, aztán szépen sorjában minden. Megszűnt az áruszállítás, megszakadt…

Tovább

Oszd meg másokkal is:

Élősködők

(Az Élősködők című írásom a Trívium Egyesület 2017. évi 100 mini történet pályázatára készült, azonban nem került be a kiadásra kerülő antológiájukba, ezért itt osztom meg veletek.) ——————- Élősködők Érzem, hogy már megint csinálnak valamit. Valami kellemetlent, ami szúr, éget, fáj. Dühít, hogy bántanak, és egy cseppnyi tiszteletet sem tanúsítanak irányomba annak ellenére sem, hogy puszta létezésük lehetőségét is nekem köszönhetik. De szomorú is vagyok egyben, mert mindezek ellenére szeretem őket, és tudom, hogy a vesztükbe rohannak.…

Tovább

Oszd meg másokkal is:

100 mini történet – pályázati eredmény

Az idén ősszel elindultam a Trívium Egyesület 100 mini történet nevű pályázatán. Öt darab, maximum 2500 leütésnyi novellával nevezhetett egy-egy pályázó, témamegkötés nem volt. A beküldési határidő november 30-a volt, és december 12-én meg is születtek az eredmények. Én személyesen két írással pályáztam, amelyek közül az egyik bekerült a száz szerencsés közé, amelyek 2018-ban megjelennek egy antológiában, mind nyomtatott, e-könyv és hangoskönyv formában is. Azonban, hogy ne kelljen addig várni az olvasással, a könyvbe be…

Tovább

Oszd meg másokkal is:

T, mint éli mese

(Az alábbi történetet 2016-ban írtam amikor egy internetes író-csoportban novellákkal ajándékoztuk meg egymást.) —————————— T, mint éli mese Ott görnyedt a sötétben a monitor előtt. Ma este is, mint mindig. Szerette volna, ha jön az ihlet, de tudta, hogy ma is csak begépel valamit, amit nem fog elmenteni, mert nem érzi igazinak. Az asztalán rendetlenség volt a billentyűzet körül. Papírfecnik, tollak, használt zsebkendők, négy ragacsos kávéscsésze és egy idei naptár, amit az elmúlt tizenkét hónapban nem nyitott ki,…

Tovább

Oszd meg másokkal is: