egyperces

Élősködők

(Az Élősködők című írásom a Trívium Egyesület 2017. évi 100 mini történet pályázatára készült, azonban nem került be a kiadásra kerülő antológiájukba, ezért itt osztom meg veletek.)

——————-

Élősködők

Érzem, hogy már megint csinálnak valamit. Valami kellemetlent, ami szúr, éget, fáj. Dühít, hogy bántanak, és egy cseppnyi tiszteletet sem tanúsítanak irányomba annak ellenére sem, hogy puszta létezésük lehetőségét is nekem köszönhetik. De szomorú is vagyok egyben, mert mindezek ellenére szeretem őket, és tudom, hogy a vesztükbe rohannak.

Mikor megjelentek örültem nekik. Különböztek a többiektől, érdekesek voltak, és bennük volt a lehetőség, hogy jobbá tesznek mindent. Gond nélkül éltek együtt egymással, és más itt lakókkal, mi több segítettek is engem a maguk módján.

Aztán valami megváltozott. Egyre többen lettek és egyre többet akartak. Elkezdték vágni, kaparni a bőrömet, ami eleinte csak csiklandozott egy kicsit, őszintén szólva időnként még jól is esett. Ettek a darabjaimból, építettek belőlük, és szépen lassan bejárták az egész testem. Most már mindenhova elértek.

De ez nem volt elég nekik. A bőröm felsértése után mélyebb sebeket is ejtettek rajtam. Ezek már fájtak. A húsomból már nem ettek annyit, de abból is építettek, és át is alakították. Olyan dolgokká alakították át, ami már ártott. Nekem is, de főleg nekik. Egyre gyorsabbá, és kíméletlenebbé váltak. A körülöttük élőket, engem, és számomra érthetetlen okokból már magukat is pusztítani kezdték.

Majd amikor már mindenhatónak gondolták magukat, és rájöttek, hogy valamit végérvényesen elrontottak, elkezdtek másfelé keresgélni. Megtudták, hogy vannak mások is, akik hozzám hasonlóan kielégíthetik az igényeiket. Elkezdték kidolgozni, hogy miként juthatnak el új áldozataikra.

Elég volt. Nem hagyhatom, hogy mást is megfertőzzenek. Sosem állt szándékomban bántani őket, de nem volt más választásom. Sokuk elpusztult a figyelmeztetésekben amiket küldtem nekik. Mégsem értik. Nem értik, hogy itt és most van a helye és az ideje, hogy olyanokká váljanak ők is és én is mint az elején.

Elkerülhetetlen a végzetük. Élhetetlenné fogok válni, még mielőtt aljas módon magamra hagyhatnának szenvedésemben, és más préda után nézhetnének. Elpusztítom őket, mert ezt kell tennem.

De ha megszabadulok tőlük, és egyszer jobban leszek, vajon ismét lesznek ilyen csodálatos lakóim? Ilyenek, akikben benne van a lehetősége a csodának? És ha igen, vajon más utat választanak majd, mint az ember?

Oszd meg másokkal is: